Az örök téma, a mumus, a rossz, a szemét és még lehetne sorolni a nem éppen pozitív jelzőket. Sajnos ezt mind maguknak köszönhetik, túlságosan elszaladt velük a ló. Ez már ha azt vesszük legalább 500éve tart, országokat vettek bagóért és tettek tönkre, akik ellenszegülnek azokat eladósítják úgy, hogy soha ne tudják visszafizetni, kormányokat vesznek meg, hogy olyan törvényeket hozzanak amik a bankoknak kedvezzenek. Tulajdonképpen mit is köszönhetünk ezeknek a mi szempontunkból? Mohácsot, Trianont, a két világháborút, a két világválságot (az utóbbi még most is tart.) és még sorolhatnám.
Most csak egyet emelnék ki ami több százezer embert is érint, és a legnagyobb átverés amit valaha is láttam, az a svájci frank hitelezés. Annó 2007-ben láttam a tvben, egy film közbeni reklámblokk alatt 6 egymást követő hirdetést amikben különböző bankok ajánlottak CHF alapú kölcsönt. Nem hittem a szememnek. Ezek a tetvek kihasználták a lakosság pénzügyi analfabétizmusát. Már jóval korábban elkezdtem foglalkozni a tőzsdézéssel és a devizákkal és láttam, hogy az árfolyam történelmi csúcson van. 2008 közepén kb 140HUF körül volt 1db CHF. Két hónappal később alatt 196-ra ment fel. De nem is emiatt írom, hanem a hitelezés miatt. 
Annak idején direkt volt drágább a forint hitel devizákkal szemben nem véletlenül, mert így plusz extra profitot tudtak generálni az árfolyamnyereségen felül. És mindenki devizában adósodott el. Érdekes mostanában a forinthitel eléggé versenyképes, és szinte csak azt ajánlják.
Újabb lehúzás amivel minap szembesültem az a hitelfolyósítási díj amit a kiutalandó hitelből vonnak le, és a kamatokat az egész összegre (hitelfolyósítási díj levonása előtt) számolják. Ami lényegében úgy néz ki hogy több kamatot fizetsz de kevesebb pénzt kapsz. Ez nálam a legális lopást jelenti.
Március elejétől a fundamenta is ad lakáshitelt, megtakarítással és állami kamattámogatással együtt, ami azt jelenti hogy a visszafizetés a teljes hitel összegre vetítve nem 200-240% hanem csak 160-180% azért nem mindegy. Ami az érdekes, hogy pár hétre rá a többi bank is kapcsolt mert nem akartak lemaradni és rájöttek a tyúk eszükkel, hogy ez így nem megy, drága hitelt nem vesz fel senki ha van olcsóbb, így hát léptek ők is. És mégis sikerült, juhééé. Olcsóbb lett a lakáshitelezés, csak egy soha nem látott mélységű válság kellett hozzá. Na ugye, hogy ezeknek a tetves bankoknak is megéri az olcsóbb hitelezés, ha rá vannak kényszerülve. Csak aztán figyelni kell mert a "suttyomban jól lehúzzuk az ügyfelet, és reméljük nem jön rá" szemlélet még mindig él náluk, nehogy így kompenzálják az úgymond "veszteségeiket". Még így is legyen körültekintő mindenki aki bankkal kezd. 
A lényeg, addig változás nem lesz amíg ennyi bank van, és amíg nem lesz valaki aki megfékezi őket és a mérhetetlen kapzsiságukat.
Tanuljunk a múlt hibáiból, ne legyünk birkák, legyen szép, bank és bankár mentes jövőnk.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://asajateletem.blog.hu/api/trackback/id/tr462964145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása