Értékek

Címkék: isten jóság értékek

2011.06.28. 22:56

Tegnap a kezembe akadt egy könyv. Kerestem a polcomon egy régi könyvet, és egy véletlen mozdulattal levertem az egyiket, upsz. Felveszem a könyvet, épp a 22. oldalnál volt nyitva. Akaratlanul beleolvastam, és egy olyan résznél ami nagy hatást gyakorolt rám. Egy kis történet amit leírok ide, Egy emberről szól akit elragadott az áradás.
 

A férfi a háza teraszán ült. Már körülvette az árvíz, amikor egy mentőcsónak közeledett. A benne ülő önkéntes szólt a férfinak, hogy szálljon a csónakba, mert a folyó még mindig árad. Az istenfélő férfi azt mondta:

- Köszönöm, nem Az Úr majd megóv engem.

A csónak így nélküle ment tovább.

Két órával később a férfi felment az emeletre, mert a földszint már víz alákerült. Ezúttal a seriffhelyettes kormányozta a csónakját az ablaka mellé, és arra kérte, hogy szálljon be, mert a folyó vízszintje még mindig emelkedik. A férfi ismét elutasította a segítséget, és azt mondta:

- Köszönöm, nem Az Úr majd megóv engem.

Így ez a csónak is kénytelen volt nélküle továbbmenni.

Egy órával később, amikor a víz még magasabbra emelkedett, a férfi kimászott a tetőre. Egy helikopter szállt fölé, és ledobtak neki egy kötéllétrát. A férfi ismét elutasította a segítséget, és felkiabált a pilótának:

- Köszönöm, nem Az Úr majd megóv engem.

A helikopter erre otthagyta.

A férfi tehát meghalt, és a mennybe jutott. Ott aztán lehetősége nyílt egy rövid beszélgetésre Istennel.

- Drága Uram. Hű szolgád voltam egész életeben. Mindig feléd fordultam, és csak feléd – mondta a férfi.

Az Úr egyetértően bólintott, és így szólt:

- Igen, ez igaz.

- De akkor – folytatta a férfi – miért hagytál meghalni abban a szörnyű árvízben?

Az Úr a fejét csóválva azt mondta:

- Én nem szántam halált neked. Küldtem két csónakot és egy helikoptert. Mi mást akartál még? 

Saját értékességünk elfogadás az első lépés a boldogulás felé. A lehetőség mindig és mindenhol ott van, csak meg kell ragadni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://asajateletem.blog.hu/api/trackback/id/tr273023207

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása