Mérgező termékek IX.

Címkék: baba mérgek sls

2011.11.23. 12:10

Az egyik legnagyobb méreggyártó az unilever már egészen pici korban próbálja megölni a gyerekeket termékeivel. Az alábbi matricát találtam, ami számomra megdöbbentő, hogy már pofátlanul szinte csak mérgeket tartalmaz. Nem más mint a baba esti fürdető.
Nos akkor nézzük: 

Sodium Laureth Sulfate - 

Az SLS-ről már régóta köztudott, hogy mennyire mérgező és veszélyes vegyület, nem véletlen, hogy az ÁNTSz-nél nyilvántartott veszélyességi biztonsági adatlappal is rendelkezik. Nagyon sok kozmetikum, tisztálkodószer második összetevője a víz után, ami arra utal, hogy nagy  koncentrációban van jelen. Vannak cégek, akik azzal reklámozzák a termékeiket, hogy nagyon sokáig elég, csak egy csepp kell belőle (fogkrém, tusfürdő, sampon, mosogatószer), ez pont azért van, mert hatalmas mennyiségű habzó anyagot tartalmaznak, ezáltal sokkal mérgezőbbek is…

Rákkeltő, bőrizgató, nyálkahártya károsító, mérgező hatásukon kívül súlyos kárt okoznak a szervezetnek azzal a funkciójukkal is, hogy a bőr és a szervezet első számú  védelmi vonalát  - a bőrfelszíni emulziót  - kíméletlenül és maradéktalanul leoldják a bőrről, megfosztva ezáltal a bőrt immunrendszerétől. Ezen vegyületek "áldásos" tevékenységének köszönhető az a bizonyos száraz, húzódó  és viszkető  érzés, a bőrallergiák nagy része, a korai bőröregedés és a  - sajnos már csecsemőkorban is jelentkező - ekcéma.

Methylparaben, butylparaben, ethylparaben, isobutylparaben, propylparaben:

Gombaölő (penészedésgátló) tartósítók, magas víz, illetve fehérje tartalmú készítményekben használják: bőrirritációt, kontakt dermatitist és kontakt bőrallergiát okozhatnak. A parabének ösztrogén utánzatok: a butylparaben és  isobutylparaben hatása a legerősebb, ezt követi a propylparaben, ethylparaben és methylparaben. A túl nagy mennyiségű ösztrogén mellrák, petefészekrák, méhrák és hererák okozója, és hatása van az embrió fejlődésre is. Nemrégiben a tudományos kutatók mellrák vizsgálatot végeztek, és minden egyes mintában találtak felhalmozódott parabéneket

Polyquaternium-7 - Simító, nedvességmegkötő hatóanyag. Metil- és porpilparabénnel terhelt, nehezen bomlik le és környezetszennyező.

Sodium Benzoate – tartósítószer 

Forrás: AntalVali.com 

Ki az az idióta szülő aki ilyennel mérgezi szegény gyermekét? Sajnos sok van. 
Aztán ne csodálkozzanak ha a gyermek, ekcémás, asztmás, allergiás lesz.
A gyerekvállaláshoz és felneveléshez a szülőnek is fel kell nőnie, főleg agyban.

Van egy mondás, ami nagyon ideillik: "Saját életedet jogod van elbaszni, más életét nincs jogod!"

 

A bejegyzés trackback címe:

https://asajateletem.blog.hu/api/trackback/id/tr1003389331

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása